SZÖRNYŰ: Öt férfi tört be egy magyar családhoz, megkínozták az egyik gyereket

A Tatabányai Törvényszék első fokon 12 év fegyházbüntetésre ítélt egy férfit, aki társaival egy betörés során egy gyermeket is megkínzott, hogy a szülőket rábírja értéktárgyaik átadására - közölte a Komárom-Esztergom megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.

Reszl Ildikó tájékoztatása szerint az elkövető és négy ismeretlenül maradt társa 2017. március 27-én, hajnali két órakor az ablakon behatolt egy tatai ház hálószobájába, majd az ott lévő férfit, nőt és két gyermeket megkötözte.

A bíróság elé állított férfi az egyik gyermek ujját késsel szurkálta, ezzel akarta rávenni az áldozatokat az értékeik átadására.

A sértetteket végül egy alagsori szobába zárták, melynek ajtajáról leszerelték a kilincset. A házból órákat, ékszereket és készpénzt vittek el, összesen hétmillió forintot meghaladó értékben.

A Tatabányai Törvényszék az elkövetővel szemben 12 fegyházbüntetést szabott ki. Az ítélet nem jogerős: az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlott és védője pedig fellebbezett a döntés ellen.


MTI