Tízezreket töröltek a választási névjegyzékből Törökországban

2019. február 16. - 19:55 | Külföld

Több mint 91 ezer embert töröltek a márciusi törökországi helyhatósági választásokra regisztrált választópolgárok névsorából, arra hivatkozva, hogy nem valódi, hanem fantomszavazók - közölte szombaton a török választási bizottság.

Tízezreket töröltek a választási névjegyzékből Törökországban
-illusztráció- (Fotó: AP)

Sadi Güven, a választási hatóság vezetője szerint 91 093 emberről derült ki, hogy nem az általuk megadott lakcímen vannak bejelentve.

A listán szereplő fantomválasztók problémájára az ellenzék hívta fel a figyelmet. Állításuk szerint több ezer olyan ember szerepel a választói névjegyzékben, akik a valóságban nem léteznek. Az ellenzéki, kemalista Köztársasági Néppárt aggodalmának adott hangot, hogy a szabálytalanságok hatással lehetnek a választási eredményekre. Találtak például több mint százéves elsőszavazót.

Güven januárban még visszautasította, hogy a választói névjegyzékben kitalált vagy álszavazók lennének, vagy egyesek többször szerepelnének a lajstromban.

A választási bizottság elnökének tájékoztatása szerint nagyjából 57 millió választópolgár járulhat majd az urnákhoz március 31-én. A helyhatósági választás az országot mintegy 15 éve irányító Recep Tayyip Erdogan államfő politikájának próbatétele lesz. Az Erdogan vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) adja mind Isztambul, mint Ankara polgármesterét több mint tíz éve. Erdogan maga is volt Isztambul polgármestere. A két nagyváros vezetésének elvesztése jelentős csapás lenne az elnök számára.

(MTI)

Címkék: törökország