DAC-Slovan – Hyballa: "Úgy hiszem, a 0:0 igazságosabb lett volna"

A DAC hazai pályán kikapott örök riválisától, a pozsonyi Slovantól a teljes MOL Aréna első mérkőzésén. Lássuk, miként vélekednek a látottakról a vezetőedzők.

DAC-Slovan – Hyballa: "Úgy hiszem, a 0:0 igazságosabb lett volna"
Peter Hyballa (fotók: Cséfalvay Á. András)

Peter Hyballa (DAC): "Célunk az volt, hogy az első félidőben mi irányítsuk a mérkőzést, nálunk legyen többet a labda. A támadósorunkat magasra próbáltuk tolni és ez sikerült is, szerettük volna, ha a Slovan előre ívelt labdákkal játszik. Nem jött be ez a taktika, ugyanis gyakran mi futottunk lesre. A második játékrészben már az volt az elsődleges, hogy ellenőrizzük a játék menetét. A 60. perctől ez hihetetlen foci volt, de aztán jött a tizenegyes. Egészében véve ez egy jó meccs volt, de ahhoz, hogy legyőzzük a Slovant, kiváló napot kell kifognunk. Úgy hiszem, a 0:0 igazságosabb lett volna.

 

 

Martin Ševela (Slovan): "Ma ez egy igazi sakkjátszma volt. Tudatában voltunk az előnyünknek, melyet még az ősszel szereztünk. Ennélfogva tudtuk azt is, hogy a hazai csapatban bátrabban kell majd támadnia, jól kell működnie a védelmünknek. Ma egy erős ellenféltől nem kaptunk gólt, ami kimondottan jót jelent. Az első félidőben több helyzetünk is volt kontrából, több gólos előnyt is szerezhettünk volna. Örülünk a győzelemnek, az pedig, hogy gólt sem kaptunk, kitűnő. Az ősszel tapasztalt győzelmi sorozatunkat sikerült átmentenünk, és ezt így szeretnénk folytatni. Megbecsüljük ezt a győzelmet, de egyúttal előre kell tekintenünk, még úgy is, hogy a pontelőnyünk egészen nagy. Minden mérkőzésen igazolunk kell az erőnket."

 

A meccs:
 
FC DAC 1904 - Slovan Bratislava 0:1
Képgalériánk:
FC DAC 1904 – Slovan 0:1 (FOTÓK)
(parameter)